Egy egyetemi természettudományi előadás felélénkítéséhez Dr. Steve Furness néhány izgalmas szemléltető eszköz utáni kutatásba kezdett. Nem sejtette, hogy az egyetemi könyvtár felé vett útja teljesen megváltoztathatja, ahogyan addig ezt a területet szemlélte. Furness felfedezte a makró fotózás lenyűgöző világát – most pedig a professzionális E-3 vázzal a kezében még tovább lép oktatói munkájában.
Azon meghatározó nap óta az egyetemen, Furness az Olympus fényképezőgépek széles választékát kipróbálta már – a kompakt modellektől a professzionális szintű digitális tükörreflexes vázakig – a makró fotózáshoz, ami még közelebb hozta őt és hallgatóit a tanulmányozott organizmusokhoz. Általában a természet legapróbb részleteit, például egy virágon dolgozó méhet is leképező, igéző formák és színek, dominálnak Furness fotóin.
Mivel az általa megörökített elemek fölött szinte semmi irányítása sincs, Furness kénytelen a felszerelésére hagyatkozni, aminek ellen kell állnia a pornak, szélnek és nedvességnek. A professzort és környezetvédelmi aktivistát elmondása szerint ezért nyűgözi le az E-3 egyedülálló sokoldalúsága: „Az egész rendszer kicsi, hordozható, egyszerűen kezelhető, és olyan jellemzőkkel rendelkezik, mint a legjobb pormentesítő rendszer, amivel valaha is találkoztam”.

http://www.alpineplantcentre.co.uk/owner.htm



ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F22


ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F20

Nagyítás

Nagyítás

 

 


ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F22


ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F22

Nagyítás

Nagyítás

 

 


ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F22


ZUIKO DIGITAL ED 50mm, 1/100 mp., F9

Nagyítás

Nagyítás