Azt gondoltam, a küldetésem az életben, hogy zenei producer legyek. Nagyon keményen dolgoztam, és végül Londonban kötöttem ki, és próbáltam leszerződni a zeneiparban legnagyobb nevekkel. Nagy televíziós showműsorok számára készítettem zenét Norvégiában, és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben megy. 20 éves voltam, és éreztem a rám nehezedő nyomást.

Sok kemény munka után, felkerekedtem, hogy visszaköltözzek szülővárosomba, a norvégiai Hamar-ba. Itt született meg első gyermekem 21 éves koromban, és minden annyira más volt, mint a londoni varázs. A szívem megszakadt, amiért feladtam a zenét, és mély depresszióba estem.
Egy évvel később megláttam egy újság hirdetést. Egy helyi fotós szaküzletbe kerestek munkaerőt. Elmentem az interjúra, és megkaptam az állást, bár semmilyen fotózási tapasztalattal nem rendelkeztem.


Rövid időn belül rájöttem, hogyan hasznosíthatom zeneszerzői és produceri tapasztalataimat fantasztikus fotók készítéséhez! Felismertem, hogy a csúcsfények megfelelnek a magas hangszínnek, az árnyékok pedig a basszusnak. Végül, de nem utolsósorban ráébredtem, hogy a képalkotásban a 3D ugyanaz, mint a zenében a visszhang.
Első fényképezőgépem egy Olympus E-10 volt. Amikor az E-20 megjelent a piacon, beszámíttattam az E-10-esemet egy ilyen modellbe. Még ugyanebben az évben leszerződtem az Olympus-szal Norvégiában, miután szerettek volna együtt dolgozni velem. Borzongtam, és teljes egészében visszanyertem a kreatív energiámat. Kaptam egy Olympus E-1 vázat, és azóta is együtt dolgozom az Olympus-szal, most egy E-3 fényképezőgéppel.

2005. októberében elindítottam saját vállalkozásomat, és jelenleg 3 alkalmazottal dolgozom, leginkább kereskedelmi, divat és művészi fotókat készítünk. Valamennyi utószerkesztést házon belül végzünk rengeteg kompozit fotóval. Legutóbbi világméretű munkánk az új VW Caddy Maxi volt. Angol nyelvű blogunk rendelkezésre áll azok számára, akiket érdekel, mi van a színfalak mögött.

http://www.jenshaugen.no
http://www.jenshaugen.blogspot.com

   
Nagyítás Nagyítás Nagyítás Nagyítás
       
Nagyítás Nagyítás Nagyítás Nagyítás
       
Nagyítás Nagyítás Nagyítás Nagyítás
       
Nagyítás Nagyítás Nagyítás Nagyítás
       
Nagyítás Nagyítás Nagyítás